Kultúra

Tudom, hova vágysz, és elviszlek messzire

A Belau Essence című dalával olyan helyekre is eljuthatunk, ahova talán mindig is kívánkoztunk. Hazai klippremier.

A Belau nagyjából három éve tűnt fel az elektronikus zenei közegben, és 2017 óta közel kétszáz koncertet adtak huszonkét országban. Az Odyssey című lemezükkel nyertek egy Fonogram-díjat, és külföldön is kifejezetten népszerűek. A nyáron például eljutnak a barcelonai Primavera fesztiválra, a romániai Electric Castle-re és a Szigetre is. A legismertebb klipjük az Island of Promise, és most egy új videóval jelentkeztek az Essence című számhoz a brit Zero 7-ből ismert Sophie Barkerrel.

A zenekar ismét az elvágyódást járja körbe, ahogy a duó fogalmazott, az a cél, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatókat, ahova titkon el kívánnak jutni. A jövőben egy konceptalbumot szeretnének kiadni, amin különböző földrajzi helyek hangulatát idéznék fel. Az Essence-ről pedig a következőket mondták:

A dal számunkra az egyén feltérképezésének egyes állomásait próbálja megörökíteni – út az elszigeteltségből a felszabadultság felé vagy épp a magányból egymás felé. Az Essence ilyen formán a jelképe annak, amiért érdemes küzdeni.

A Londonban és Budapesten forgott klipet P. Szabó Péter készítette, és a következő lemezzel az jövőre számolhatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik