Kultúra

Bosszúállók spoilerekkel fegyelmezik a gyerekeket egy amerikai iskolában

Egy hete mutatták be a Bosszúállók: Végjátékot, melynek kapcsán azt kérték a rendezők, Joe és Anthony Russo, hogy senki ne spoilerezzen, miután látta a filmet. Nyilván van, aki tényleg komolyan vette a kérést, de sokan szívesen visszaélnek a helyzettel, például a tanárok. A Business Insider azt írja, hogy egy amerikai iskolában a tanárok azzal fenyegetőznek, hogy elspoilerezik a filmet, ha nem viselkednek jól a diákok.

Az egyik tanár például minden egyes hangzavarnál kulcsfontosságú szavakat írt a táblára a filmmel kapcsolatban, melyből egyértelműen kiderültek a legfontosabb dolgok a Bosszúállók rajongói számára.

Rebecca Shamsian, az egyik New York-i középiskola angol tanára a lapnak elmondta, hogy akkor kezdte el használni a módszert, amikor néhány nappal ezelptt kiderült, hogy az egyik diákja még nem látta a Végjátékot. Mikor a tanuló később óra alatt beszélgetett, több osztálytársa figyelmét is elvonva, Shamsian spoilerrel fenyegette őt.

„Azt mondtam neki, hogyha ezt nem hagyja abba most, akkor elspoilerezem a filmet. Láttam, hogy azonnal kitágulnak a szemei és azonnal befogta a száját, majd a feladatára koncentráltt. Soha nem láttam még ilyen gyors eredményt diáknál” – mondta.

Kiemelt kép: MARVEL STUDIOS / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik