Kultúra

A rajongók szerint igen, az operatőr szerint nem volt sötét a Trónok harca harmadik része

A Trónok harca utolsó évadának harmadik epizódját várták valószínűleg a rajongók leginkább, hiszen abban végre elérkezett Winterfell csatája. Sokan azonban nem azt kapták, amit vártak, számos rajongó szerint túl sötét volt az epizód legnagyobb részében.

Fabian Wagner, a Trónok harca operatőre a TMZ-nek elmondta, mintha a nézők elfelejtettek volna számba venni néhány dolgot. Szerinte például a pixelességről és a mocsárszínről az HBO és az általuk használt tömörítés tehet. Hozzátette, a helyzetet rosszabbítja, ha a sorozatot streaming szolgáltatáson nézzük, ha túl gyenge az internetünk, na meg a túl világos szoba sem javít a helyzeten sokat.

„A [GoT] mindig is nagyon sötét és nagyon mozis show volt” – fogalmazott Wagner ezért azt ajánlja, elsötétített szobában nézzük azt, úgy, mintha moziban tennénk. Wagner elmondása szerint nemcsak ő, hanem a producerek és a rendező is azt szerették volna, ha sötét lenne az epizód, így a csatajelenetek szándékosan voltak ennyire intenzívek, klausztrofóbok és zavarosak, de nem összezavaróak, hangsúlyozta.

„Menő részt próbálunk készíteni a nézőknek” – mondta Wagner, és szerinte ez sikerült is.

„Tudom, hogy nem volt túl sötét, mert én fényképeztem” – tette hozzá.

Kiemelt kép: Youtube / GameofThrones

Ajánlott videó

Olvasói sztorik