Kultúra

Nagy összefogásra lesz szükség a Bosszúállók befejezésében

Bő egy hét múlva érkezik a mozikba a Bosszúállók: Végjáték, mely egyszer és mindenkorra felteszi az íre a pontot. A véghajrában még érkezett egy szinkronos előzetes, amelyben végre láthatunk némi újdonságot is. Persze, ezzel sem mehetünk biztosra, hiszen a filmet rendező Russo testvérek nemrég elárulták, hogy folyamatosan megmachinálják az előzeteseket és olyan jeleneteket tesznek azokba bele, melyek talán nem is lesznek láthatók majd a filmben. Ráadásul a készítők még ennél is továbbra mentek, Mark Ruffalo egy interjúban elárulta, hogy vele például ötféle befejezést is felvettek és még ő sem tudja, melyik kerül a végső verzióba.

Bosszúállók: Végjáték április 25-től látható a hazai mozikban.

A Bosszúállók: Végjátékban láthatjuk utoljára Stan Lee-t
Korábban úgy volt, hogy az új Pókemberben is feltűnik egy cameo erejéig.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik