Kultúra

Döntöttek a fővárosi színházak támogatásáról

Döntöttek a kiemelt budapesti színházaknak a kivezetett taotámogatások helyett juttatandó fix összegű többlettámogatásról. A tizenegy fővárosi fenntartású teátrum között idén 3,5 milliárd forintot osztottak szét a fővárosi vezetés javaslata alapján, erről Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester beszélt csütörtökön közös budapesti sajtótájékoztatójukon.

Kásler Miklós elmondta, a taorendszer kivezetése után többlettámogatási rendszert alakítottak ki. A többlettámogatással minden előadó-művészeti ág jelentős támogatáshoz tud jutni, és fenn lehet tartani az eddig elért színvonalat. A rendszer lényegesen áttekinthetőbbé vált, és „sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra eredetileg is megjelent rendkívüli sokszínűségét” – tette hozzá.

Tarlós István közölte, a kormánnyal kötött megállapodás alapján javaslatot tett a többlettámogatás elosztásáról, és Kásler Miklós ezt jóváhagyta. A 3,5 milliárd forintos többlettámogatás 541 millió forinttal magasabb, mint a már említett tizenegy színház által befogadott taotámogatás volt 2018-ban, mondta el.

Októberben írtuk meg, hogy a kormány megszünteti az előadó-művészeti szervezetek taotámogatását, Gulyás Gergely miniszter döntésüket akkor azzal indokolta, hogy a kulturális szférába kerülő nagyjából 35 milliárdos összeget egyrészt „egyenlőtlenül” osztották el, másrészt voltak visszaélések.

A kormány egy tollvonással taszította létbizonytalanságba a színházakat
Sok hely a túlélésért küzd a kultúrtao hirtelen megszüntetése után, van, aki jegyáremeléssel, más adománygyűjtéssel próbálkozik. Fontos lenne, hogy a kormány minél hamarabb lépjen, de egyelőre csak homályos ígéretek vannak.

(MTI)

Kiemelt kép: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik