Kultúra

Farkas Franciska és Puskás Peti fontos társadalmi ügyre hívja fel a figyelmet

A tavalyi után idén is karitatív kampánnyal készültek a Vedd magadra! nevű, társadalmi célú kezdeményezés alapítói. 2018-ban az adó 1% felajánlás fontosságán volt a fókusz, idén a hajléktalansággal foglalkoznak és az Oltalom Karitatív Egyesületnek gyűjtenek.

„A gondoskodás, ha jó, akkor arra irányul, hogy felébressze a másikban az öngondoskodás gondolatát, és felfigyeljen arra, hogy ahogy neki segítettek, úgy ő is segíthet másoknak” – mondta Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke.

A 2019-es kampány koncepciója a gondoskodás sokfélesége köré épül, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk szeretteinkért, a környezetünkben és a társadalomban élőkért egyaránt. Ennek szimbóluma és eszköze a külön erre a projektre készített unisex ‘Takaró’ pulóver. A hidegtől és a durva talajtól óvó takarókból inspirálódó, limitált szériában gyártott pulcsi a Vedd magadra! és a Daige együttműködéséből született, hogy az eladásából származó bevétellel segítsék az Oltalom Karitatív Egyesületet.

A kampányhoz készült fotósorozathoz, melyet az idén Capa-nagydíjjal jutalmazott Bartha Máté készített, olyan példamutató és ismert előadók, illetve a Vedd magadra! stáb tagjai és hozzátartozói álltak modellt, mint Farkas Franciska, Puskás Peti, Juhász Péter, a Vedd magadra! grafikus tervezője, Tóth Melinda, a Daige és a Vedd magadra! designere, valamint Virág Zsófi és Kegyes Júlia, a Vedd magadra! alapítói.

A limitált számban kapható, egyedi designer termékek eladásából származó bevétel 100%-ban a hajléktalanok helyzetét, életminőségét segítő Oltalom Karitatív Egyesületet illeti. Egy pulóver 10 éjszakára biztosít menedéket egy hajléktalan számára.

A ‘Takaró’ pulóvert itt lehet megvásárolni.

Kiemelt kép: Bartha Máté

Ajánlott videó

Olvasói sztorik