Kultúra

Meghalt a Goldfinger egyik Bond-lánya

Tania Mallet 77 éves volt, ez volt az egyetlen igazi filmszerepe.

A hivatalos James Bond Twitter-oldal adott hírt Tania Mallet haláláról, aki 77 éves volt. Mallet sikeres modell volt az 50-es, 60-as években, akinek egyetlen jelentős filmszerepe volt: ő játszotta a nővére halálát megbosszulni próbáló Tilly Mastersont a harmadik James Bond-filmben, az 1964-es Goldfingerben, amit a mai napig a franchise egyik legjobbjaként tartanak számon.

Mallet egy későbbi interjúban elmesélte, hogy rettentően rosszul fizették, eredetileg mindössze 50 fontot kapott egy hétre, aminél modellként is jobban keresett. Ezt az összeget a követelésére végül háromszorosára emelték. Mallet hátat fordított a filmiparnak és inkább modell karrierjét folytatta. Egy interjúban azt mondta, ez nem esett nehezére, mert ugyan érdekes tapasztalat volt számára a forgatás, de nem tetszett neki, hogy a filmes szerződések megkötik, mikor utazhat külföldre vagy mikor lovagholhat.

Mindig jobban éreztem magam egy kis stúdióban, ahol csak a fotóssal és asszisztensével kell dolgoznom

– mondta. Mallet amúgy Hellen Mirren első unokatestvére volt, aki önéletrajzában hihetetlenül gyönyörű és kedves emberként írta le őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik