Kultúra

Gryllus Dorka és Simon Kornél: Voltak már nehezebb periódusaink

Az életben is egy párt alkotó Gryllus Dorka és Simon Kornél több darabban és filmben is alakítottak már elvált házaspárt, nincs ez máshogy legújabb közös munkájukban, a VIASAT3 Ízig-vérig című, saját gyártású sorozatában sem.

Simon Kornél a hot! magazinnak adott interjújában elmondta, hogy a történet válással kezdődik, így sokszor kell vitatkozniuk, kiabálniuk és bántaniuk egymást feleségével a sorozatban.

„Nekünk is voltak már nehezebb periódusaink, de most legalább kapunk egy képet, hogy mégis milyen lenne egy válás. És mindkettőnk nevében beszélhetek: azóta csak még jobban megbecsüljük a kapcsolatunkat. Sőt túl vagyunk egy próbaváláson is, a való életben pedig eszünk ágában sincs megismételni.”

A pár örül a közös munkának, hiszen így több időt tölthetnek egymással, mint bármikor, még úgy is, ha a napok nagy részét forgatással töltik.

„A szünetek, a reggelek és az esték ilyenkor csak a miénk.”

Végre egy jó magyar vígjáték, csak ez a tévében megy
Az Ízig-vérig Gryllus Dorkával és Simon Kornéllal elejétől a végéig magyar sorozat, és büszkék is lehetünk rá. Nem egy komoly drámáról van szó, de szerethető és szerelmes.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik