Kultúra

Ilyen, amikor a pszichedelikus soul egyszerre érint meg több ezer embert

Az öt évvel ezelőtt alakult Mörk aktív és izgalmas időszakát éli. A pszichedelikus soult játszó zenekar ősszel mutatta be The Death of Mörk című új lemeze első felét, klipet forgatott Tenki Rékával és Keresztes Tamással, valamint új videót készített a németországi Leverkusener Jazztage-en való fellépésükről, mely nálunk látható először.

A You and Me című szám az április 21-én megjelenő The Resurrection of Mörk című új EP-n szerepel.

Életünk egyik legfontosabb koncertjeként készültünk erre a bulira, hiszen az egész zenekar évek óta áhítattal figyelte a Leverkuseni Jazz Napok programját, érthető, mekkora izgalom és öröm volt azon a színpadon állni, mint korábban a Robert Glasper Experiment, John Scofield Trio, Gregory Porter, Jamie Cullum, Medeski Martin & Wood, Marcus Miller és még sok hasonló kaliberű művész…Sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne az élő koncertek flow-ját és az improvizáció megismételhetetlen egyediségét felvarázsolni a kiadott anyagainkra, így elhatároztuk, hogy ezt a dalt megpróbáljuk a koncerten felvenni. És úgy tűnik, hogy sikerült

– mondta Zentai Márk, az együttes énekese.

A Mörk április 21-én az A38 Hajón adott koncertjén mutatjabe új lemezét.

Egy magyar zenekar, ami Németországban találta meg a közönségét
A Mörk öt éve alakult, pszichedelikus soul-t játszik, és egy tipikus feltörekvő zenekar. Elkísértük őket németországi turnéjukon.

Kiemelt kép: Mörk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik