Kultúra

Idén is szavazhat a Libri irodalmi díj döntőseire

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak. A nyertesek 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

Idén egy 154 könyvből összeállított listából választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló, 140 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet. A bizottságban többek között ott van Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bojtár B. Endre, Bárdos András, Bősze Ádám, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar, Divinyi Réka, Demény Péter, S. Takács András és Závada Pál is.

Idén a Libri a fiatalok véleményére is támaszkodott, és felkérte szavazni a Balassi Intézet műfordítóképzésének résztvevőit, a Pécsi Tudományegyetem magyar szakosait, a Szegedi Tudományegyetem kreatív írás kurzusának és Quadrivium Műhelyének tanulóit, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, a Politechnikum, a Fazekas Mihály Gimnázium és a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait.

Szavazataik segítségével alakult ki az a tíz könyvből álló lista, ami alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról. A Libri irodalmi díj nyerteséről egy ötfős szakmai zsűri dönt, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig az olvasók szavazatai alapján veheti át a legnépszerűbb könyv szerzője.

Kép: Libri

A 154 könyvet tartalmazó lista 43 kiadó könyveiből állt össze, összesen 38 tényirodalmi és 116 szépirodalmi kötet szerepel rajta.

A zsűri tagjai:

Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója

Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja

Károlyi Csaba Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató

Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

2018-ban a közönség Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa Andrea Omerta című regényét ítélte a legjobbnak.

A közönség március 25-től május 12-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

Kiemelt kép: Libri

Ajánlott videó

Olvasói sztorik