Kultúra

Énekléssel óvhatjuk meg egészségünket

Carrie Grant, a neves brit hangedző szerint énekléssel is javíthatunk egészségünk állapotán – írja a Mirror. Éppen ezért adta nevét a Sing Your Heart Out Week című rendezvényhez, amely ma kezdődött az Egyesült Királyságban. Az eseményhez egy 40 számot tartalmazó albumot is készítettek, amelyen olyan sztárok énekelnek, mint Ariana Grande, George Ezra, Little Mix vagy Lewis Capaldi. A Sing Your Heart Out Week célja, hogy éneklésre biztassák az ország lakóit.

De mégis hogyan segíthet a zenélés az egészség megőrzésében? Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az edzés elősegíti a stresszoldó vegyületek, például a szerotonin és a dopamin termelését. Egy újabb kutatás pedig azt is felfedte, hogy hasonló folyamat figyelhető meg éneklés során is. Egy másik vizsgálat arra is rámutatott, hogy a kórusban való éneklés a szívritmust is képes szabályozni.

Ha az ember naponta 10 percet énekel, azzal jelentősen javíthatja lelki és fizikai egészségét.

Carrie szerint ha az ember naponta edz vagy táncol, azzal 20 százalékkal növelheti az ingerületátvivő anyagok szintjét, a hang kiengedésével viszont akár 40 százalékkal is.

Carrie éveken át szenvedett Crohn-betegségben, amely az emésztőrendszer krónikus gyulladásával jár együtt. Az énektanár szerint az éneklés nagyban segített fájdalma csökkentésében.

Carrie úgy véli, hogy a rossz énektudás sem jelenthet problémát. Megfelelő gyakorlással ugyanis az ember javíthatja énekét, és ezzel még az ember környezete számára is élvezetessé válhat a dalolás.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik