Kultúra

Díjnyertes költő képviseli Magyarországot Rómában

Hatodik alkalommal rendezi meg az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Szövetsége (EUNIC) A költészet világnapja című rendezvényt Rómában, melyen idén Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot.

A római Szent Cecília Konzervatóriumba szervezett felolvasóesten 12 ország – Ausztria, Bulgária, Málta, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc – képviselteti magát, országonként egy-egy költővel.

Szálinger Balázs 1978-ban született Keszthelyen. Első kötetei, egy verseskötet és egy hexameterben írt vígeposz Erdélyben jelentek meg, ahol több alkalommal is élt: 2000-ben Nagyváradon, 2010-ben Kolozsváron töltött egy-egy évet. Versei mellett verses epikai műveket is írt, 2008 óta pedig színházaknak is dolgozik.

Díjat nyert színpadi Kalevala-feldolgozásával, a fiatal Julius Caesar kalózrabságáról írt Köztársaság című darabja 2012-ben az évad legjobb drámájának járó díjat nyerte el. Magyarra ültette Moliére Amphytrionját, Leonardo Da Vinci meséit és Racine Atáliáját is. Emellett színpadi mesefeldolgozásokat is ír.

(MTI)

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik