Kultúra

Átadták az MSZP Sajtó sajtó-díját, Alföldi Róbert is a díjazottak között

Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni Magyarországon, mivel a mai kormányzó pártok mindent megtesznek, hogy ne legyen szabad sajtó.

Tóth Bertalan a Szabad sajtó-díj átadásán azt mondta, bár ma sok mindent ki lehet mondani, le lehet írni, a sajtó szabadsága nemcsak a közlés, hanem a befogadás szabadságáról is szól, arról, hogy a polgárok hozzájutnak-e a véleményformáláshoz szükséges információkhoz, megkapják-e a tényeket. Úgy folytatta, nincs sajtószabadság ott, ahol a társadalom felének véleményét nem közli a média, ahol a kormányzati média sokkal inkább hasonlít politikai szórólapra, mint bármilyen sajtótermékre.

A Szabad Sajtó nevű MSZP-s alapítvány díját hárman vehették át: Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Gál J. Zoltán újságíró, politikus, volt kormányszóvivő, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője és Rózsa Péter Déri János-díjas újságíró.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik