Kultúra

Meghalt a legendás csehországi roma énekesnő, Věra Bílá

Elhunyt Věra Bílá, csehországi roma énekesnő. Bílát hétfőn szállították a Plzeňi Egyetemi Kórházba, miután szívinfarktust kapott, ahol kedden életét vesztette, írja a Parameter.sk.

Az énekesnő 1954-ben született nélkülöző család gyermekeként Csehországban, öt testvére volt. Zenei képzettsége egyáltalán nem volt, mindent magától tanult. Cigányul, csehül és szlovákul is énekelt. Legnagyobb sikereit a Kale nevű együttessel érte el. 1996-ban kiadott lemezük az év lemeze lett világzenei kategóriában, miután évekig teltház előtt koncerteztek egész Európában, de Észak-Amerikában is. Bílát a szaksajtó a romák Ella Fitzgeraldjának nevezte, Bill Clinton meghívására még a Fehér Házban is énekelt.

2005-ben Bílá karrierje szomorú fordulatot vett. Egy leszerződött turné előtt otthagyta zenekarát, miután örökbefogadott fia konfliktusba keveredett a zenészekkel. A madridi operában vagy a New York-i Carnegie Hallban lekötött koncertezés helyett a kelet-szlovákiai Eperjesre költözött, és maga vállalt fellépéseket. Fia öt évvel ezelőtt, 33 éves korában drogtúladagolásban halt meg, röviddel utána pedig az énekesnő férje is életét vesztette. Ez Bílá egészségét is megviselte, haláláig igazán visszatérni már nem tudott.

Kiemelt kép: MICHAL CIZEK / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik