Kultúra

Végső búcsút vettek Tandori Dezsőtől

Kedden vettek végső búcsút Budapesten Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas írótól, költőtől, a nemzet művészétől a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Tandori életművében szabadon engedte a nyelvet, megvalósította annak társszerzőségét – fogalmazott a gyászszertartáson Fried István irodalomtörténész, majd hozzátette, Tandori Dezső esetében a választott életformából nőtt ki az irodalmi megszólalás, és az irodalmi megszólalást áthatotta az alkotó élete. Műveiben a nyelvet „tandorizmusok” tagolták hagyományos és nem hagyományos, felismerhető és alig felismerhető versformává.

Budapest, 2007. április 18.
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
„Ha ez szép élet volt, szép életem volt” - Tandori Dezső, 1938-2019
80 éves korában elhunyt Tandori Dezső, Kossuth-,és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár búcsúbeszédében kiemelte, Tandori Dezső korunk egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb, legfelkészültebb és legérdekesebb magyar költője volt. Művei elfoglalják méltó helyüket a nemzeti emlékezetben. Ritka, hogy valaki megítélésében ekkora egyetértésre jussanak az olvasók, művészek, írók és közéleti szereplők alkotói irányzatoktól, politikai elkötelezettségektől függetlenül, mondta.

Tandori Dezső élete egy volt a művével, és a műve egy volt az életével. Mindkettőt az átgondoltság és formai tisztaság, valamint a dolgok, jelentések és eszközök helyükön kezelése jellemezte – fogalmazott az államtitkár.

A szertartáson több mint százan vettek részt, köztük olyan pályatársak, mint Térey János, Kukorelly Endre, Horkay-Hörcher Ferenc, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója.

Tandori Dezső hamvait a sírkert művészparcellájában helyezték örök nyugalomra, közel Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc és Faludy György sírhelyéhez. A sírnál Tandori Dezső Szpéró gesztenyefája című versét Hegedűs D. Géza szavalta.

Tandori Dezső 80 éves korában február 13-án hunyt el.

Budapest, 2007. április 18.
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás
Felkerültek a netre Tandori Dezső utolsó írásai
Két borítékban kapta meg a szövegeket a Litera szerkesztősége.

(MTI)

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Bielik István/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.