Kultúra

Tudta, hogy nincs jól, mégis fellépéseire készült halála előtt Koós János

Szokásához híven viccelődött, koncertekre és egy műtétre készült Koós János.

A 81 éves korában elhunyt Koós János halálhíre érthetően felkavarta a zenész pályatársait, barátait, többen nyilatkoztak is a művészről. Zalatnay Sarolta például arról beszélt, hogy Koós a halála előtti hetekben próbált egyensúlyozni az egészsége és a karrierje között: pár éve megműtött válla kínozta, meg is akarta műttetni a közeljövőben, de azért nem mondta le összes fellépését.

Négy napja beszéltünk utoljára, akkor is hülyéskedett, mint mindig. Együtt nőnapoztunk volna pénteken, de már akadt olyan buli, amit nem vállalt el, mert készült a műtétre

– mesélte a Blikknek Zalatnay. A vállfájdalmát már jó ideje emlegette, egy korábbi interjúban azt mondta, annyira fáj neki, hogy felöltözni sem tud segítség nélkül. Ennek ellenére a kedélye nem romlott le igazán, legalábbis nyilvános megjelenései alkalmával ugyanúgy viccelődött, mint máskor. Legutóbb három hete lépett fel az S. Nagy István emlékére adott dupla koncerten, ahol, bár látszott rajta, hogy fájdalmai vannak – járni is alig bírt – ugyanúgy megadta a közönségnek, ami járt, mintha mi sem történt volna. Pedig érezte, hogy baj van, legalábbis a Bors szerint Csongrádi Katának, S. Nagy István özvegyének, aki szintén fellépett a koncerten, ki tudja, komolyan-e vagy viccből, de azt mondta:

meg fogok halni.

Csongrádi Kata arról is mesélt a lapnak, hogy Koós János milyen sokat segített annak idején, amikor férje kórházban volt, rendszeresen járt látogatni, felvidítani.

Azt mondogatta neki: ugye, vörösbor van abban az infúzióban? Remélem, odaát felvidítja a férjemet.

Koós János halálhírét családja osztotta meg a közönséggel, lánya, Koós Réka pedig Facebook-oldalán jelezte, hogy apja temetésének részleteiről is hamarosan tájékoztatást adnak.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik