Kultúra

Gyabronka József: Iszonyatos dilemma a színészeknek, hogyan tartsanak egyensúlyt a család és a munka között

Gyabronka Józseffel készített interjút a Best magazin, melyben a színész többek között arról mesélt, nem csábította el a gyorsan jött siker, színész akart lenni, ezért négy év után otthagyta a Zsebtévét és Móka Mikit. A színész a Színház-és Filmművészeti Főiskola elvégzése után tizenhét évig volt a Madách Színház tagja, ahol számos főszerepet osztottak rá, 1991-ben mégis feladta itthoni szerepeit és Montrealba költözött a a családjával.

„Nekem nincs házam, jachtom, anyagi javakban nem bővelkedem, de utaztam, tapasztaltam sokat az életemben. Boldogan mentem el akkor is[…]Másrészt pedig az a lehetőség, hogy kimozdulhatok az országból és egy teljesen új helyzetet próbálhatok ki, nagyon vonzott. Az, hogy dolgozhattam egy fűszeresnél vagy takaríthattam egy házat azok után, hogy itt hagytam Tolnay Klárit, a Maude és Harold című darabban, vagy a Macskák című musicalt, nekem felszabadító érzés volt” – mondta.

Gyabronka arról is beszélt, mekkora dilemmát jelent a színészeknek az, hogyan tartsanak egyensúlyt a család és a munka között.

„Van, aki a színház mellett dönt, és akkor így-úgy felnőnek a gyerekek. Nekem viszont belső szükségletem volt mindig, hogy sokat legyek velük. Van egy kislányom egy másik kapcsolatból, aki most hét és fél éves, úgyhogy nekem még sok dolgom van, fel kell őt is nevelnem.”

Kép: Best magazinKiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik