Kultúra

“A Vidám Parknál sokkal borzasztóbb a mindennapi szocialista Magyarország”, énekelték, majdnem betiltották a számot

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára egy 1974-es történetet tett közzé az 1959-ben létrehozott Táncdal- és Sanzonbizottságról, melyet a 444 szúrt ki. A Művelődésügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozó Színházi és Zenei Főigazgatóság utasítása által létrehozott, két hetente ülésező bizottság tagjait a kormányzat által felügyelt zenei intézmények esetében a művelődésügyi miniszter, a rádió és a televízió esetében pedig a Magyar Rádió és Televízió elnöke nevezte ki.

Akiknek a dalszövege nem ment át a bizottság szűrőjén, az sehol nem szerepeltethette a dalt nyilvánosan. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára posztjában azt írja, a zenészek úgy vártak egy-egy döntést az ülés helyszínének folyosóján, mint „a szülőszobánál a leendő édesapák újszülöttjükre”.

Az 1974-es történet szerint az 1970-es évek egyik nagy slágerét, a Bergendy zenekar Szellemvasút című számát a sanzonbizottság eredetileg nem akarta engedélyezni.

„A Bergendy zenekar Szellemvasút című számát a sanzonbizottság első nekifutásra azért utasította el, mert az szerintük arról szólt, hogy a Vidám Parknál sokkal borzasztóbb a mindennapi szocialista Magyarország.”

Kiemelt kép: Wikipedia / Fortepan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik