Kultúra

Arnold Schwarzenegger videóban mond köszönetet Andy Vajnának a Terminátorért

Eddig nem látott videót tett közzé a Magyar Nemzeti Filmalap a tavaly Magyarországon forgatott Terminátor 6. forgatásáról. A videóban a vasárnap elhunyt Andy Vajna is látható, akinek ez volt az utolsó forgatáson tett látogatása.

„A Terminátor egy különleges film, ami igen közel áll a szívemhez, hiszen a második és a harmadik résznek én voltam a producere. A magyar filmszakmának pedig különösen jót tesz, ha olyan filmeket, mint a Terminátor, itt forgatnak nálunk” – mondja Vajna a videóban, majd Arnold Schwarzenegger is megszólal, aki köszönetet mond a filmproducernek.

„Andy Vajna, köszönjük, hogy ennyit megtettél azért, hogy Budapesten forgassuk a Terminátort.”

Kiemelt kép: Kevin Winter / Getty Images North America / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik