Kultúra

L. Simon László: Azok a független színházak, akik minőségi munkát fognak végezni, nem szenvednek majd hiányt

Ahogy mi is írtunk róla többször, a kormány megszüntette a színházakat támogató kulturális taót, majd decemberben bejelentette, hogy a költségvetésből nyújt idén 37,4 milliárd forint többlettámogatást az előadó-művészeti szervezeteknek.

A hvg.hu írja, hogy L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd Kontrában kedd este elmondta, a színházakat támogató költségvetésről szóló tervezet már elkészült, de további részleteket nem árult el, például azt, pontosan hogyan fog eloszlani ez a támogatás.

A kormány egy tollvonással taszította létbizonytalanságba a színházakat
Sok hely a túlélésért küzd a kultúrtao hirtelen megszüntetése után, van, aki jegyáremeléssel, más adománygyűjtéssel próbálkozik. Fontos lenne, hogy a kormány minél hamarabb lépjen, de egyelőre csak homályos ígéretek vannak.

L. Simon tagadta, hogy a színházak nem tudják, hosszú távon miből fogják finanszírozni működésüket. Szerinte kiváló felosztási szabályzati rendszer készült, bár vannak intézmények, akik nyilvánvalóan jobban és vannak, akik rosszabbul járnak. Szerinte a színházak egy része már tudja, mennyi pénzt fog kapni, egy másik részük pedig pályázni fog. A képviselő szerint ezek az intézmények a pályázati kiírásoknak megfelelően, illetve a kormányzat által meghirdetett szakmai programoknak megfelelően fognak tudni forráshoz jutni.

Arról, hogy a rendszer átalakítása legsúlyosabban a független színházakat érintette, L. Simon azt mondta, „azok a független színházak, akik minőségi munkát fognak végezni, nem szenvednek majd hiányt”.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik