Kultúra

Steve Carell vígjátéksorozatot forgat Donald Trump űrhadosztály felállítási rendelete kapcsán

Mi is írtunk róla, hogy Donad Trump amerikai elnök decemberben aláírta azt a rendeletet, amely utasítja a védelmi minisztériumot a tervezett űrhadosztály főparancsnokságának felállítására. Trump még júniusban az Országos Űrkutatási Tanács tagjaival a Fehér Házban tartott megbeszélésen jelentette be egy új, hatodik katonai haderőnem, az űrhadosztály (Space Force) létrehozását.

Steve Carell új, a Netflixnek készülő, Space Force című sorozatának az említett rendelet adja az alapját, írja az nme.com. Carell a A hivatal című sorozat alkotójával, Greg Danielsszel állt újra össze a sorozat készítésekor, melyhet már meg is érkezett az első előzetes:

„Az új ágazat célja, hogy „megvédje a műholdakat a támadástól, illetve a más, űrrel kapcsolatos feladatok elvégzése… vagy valamit. Ez egy történet a férfiakról és nőkről, akiknek ezt ki kell deríteniük” – olvasható az előzetesben megjelenő inzerten.

Carell nemcsak készítőként, hanem főszereplőként is részt vesz a produkcióban, ami alapvetően Trump említett programját állítja pellengérre. Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor kerül bemutatásra a Space Force.

Kiemelt kép: MANDEL NGAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik