Kultúra

Meghalt Penny Marshall hollywoodi rendező

75 éves korában meghalt Penny Marshall. A család közlése szerint a hollywoodi otthonában elhunyt Marshall halálát cukorbetegségével összefüggő komplikációk okozták.

Az Ébredések és a Micsoda csapat! rendezőjét az amerikai közönség az ABC 1976 és 1983 között sugárzott, Laverne & Shirley című sitcomjából ismerhette meg mint színésznőt, de Marshall a harmadik évadban már rendezőként is részt vett. Később producerként és rendezőként jegyzett számos filmet.

Marshall mozifilmes rendezői debütálása az 1986-os Spiclik, sipirc volt Whoopi Goldberggel a főszerepben. Ő volt az első női rendező, aki két, 100 millió dollárnál is több bevételt hozó fimet rendezett, a Micsoda csapat!  és a Segítség, felnőttem! című alkotásokat. Utóbbit a rendezésért Oscar-díjra is jelöltek.

Marshall rendezőként jegyzi továbbá az Ébredéseket, Robin Williams és Robert de Niro főszereplésével, a Kinek a papné, valamint a Fiúk az életemből című filmeket.

A rendező 2012-ben megjelent, My Mother Was Nuts (Anyám tök kattant volt) című biográfiájában őszintén vallott agydaganatáról és tüdőrákjáról, illetve arról, hogyan győzte le a betegséget.

Kiemelt kép: Frederic J. BROWN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik