Kultúra

Elképesztő trükkel fotózzák le a celebeket ezek a rajongók

Az ember sok mindent képes megtenni azért, hogy, ha csak egy pillanatra is, de láthassa kedvenc előadóját, netán celebjét. A K-pop, vagyis a koreai popzene rajongói új szintre emelték ennek a szintjét, az biztos. A legnagyobb rajongók ugyanis azt a trükköt vetik be többször is, hogy egy-egy zenekar tagjaihoz közelebb férkőzhessenek és lencsevégre kaphassák őket, az, hogy drága repülőjegyeket vesznek, majd azon nyomban lemondják azokat, miután elkészült a kép, írja a Guardian.

A Korean Airlines ezt elégelte meg most, és büntetést szabott ki, miután három rajongó egy 11 tagú fiúbandát akart így levadászni egy járaton, majd leszálltak volna róla és kártérítést követeltek. A rajongók figyelmen kívül hagyták a légiutas-kísérő személyzet azon kérését, hogy helyet foglaljanak, további 360 utas utazását késleltetve így.

Januártól azonban a légitársaság azt a határozatot hozta meg, hogy minden nemzetközi járat utasának, aki azután törli a járatát, miután már átment az ellenőrző kapun, további 50.000 fointnyi bírságot kell fizetniük.

A légitársaság szerint 35 hasonló eset fordult elő nemrég, ráadásul a rajongók sokszor szándékosan drága jegyeket vásároltak, amelyek jobb visszatérítési feltételeket kínálnak.

Kiemelt kép: MARK RALSTON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik