Kultúra

Aquaman Wonder Womant szerepeltené legszívesebben a folytatásban

Nemrég írtuk meg, hogy már az Aquaman bemutatása előtt annak folytatását tervezte James Wan rendező. Toby Emmerich, a Warner Bros. elnöke elmondta, hogy az előzetes box office jóslatok miatt „elég magabiztosnak érezték magukat ahhoz, hogy elkezdjenek a folytatásról beszélni”.

Bár Amerikában még nem mutatták be a filmet, Kínában és itthon is egész jó nézőszámot produkált a nyitóhétvégén. Egyáltalán nem meglepő ezek után, hogy a comicbook a Jason Momoával készített interjújában már a folytatásról kérdezi a színészt. Arra a kérdésre, hogy Momoa kit látna legszívesebben a szuperhősök közül a folytatásban, a színész azt válaszolta, hogy Wonder Woman (Gal Gadot) és Flash (Ezra Miller) lenne az első két választottja.

Közülük viszont nem akart választani, és ez egyáltalán nem meglepő, Momoa többször is elmondta műr, hogy mennyire élvezte Az Igazság Ligája forgatását és mennyire szereti a kollégáit. Azt viszont ő is tudja, hogy Flash feltűnése a folytatásban nem valószínű, hiszen képességét nem nagyon tudná használni a víz alatt. Abban viszont még reménykedhetünk, hogy Wonder Woman felbukkan az Aquaman következő részében.

Aquaman: félisten, biotitán, szörfoktató
Az új szuperhősfilm talán könnyű drogok hatása alatt élvezhető igazán. Kritika.

Kiemelt kép: ATLAS ENTERTAINMENT / CRUEL AND / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik