Kultúra

36 év után, Vikidál Gyulával összeáll az eredeti Dinamit

Az 1979-ben, Vikidál Gyula énekessel alakult Dinamit májusban lép fel a Barba Negrában, írja a hvg.hu. A zenekarban a P. Mobilból átcsábított Vikidál Gyula, a Skorpióból érkezett Papp Gyula, Szűcs Antal Gábor és Németh Gábor, valamint a Miniből igazolt Németh Alajos játszott. A felállás csupán három évet élt, ez alatt két albumot jelentetett meg (Dinamit, A híd) a zenekar.

Bár a tagok tagadják, „állami rockzenekarnak” titulálták őket, később pedig kiderült az is, hogy Vikidál Dalos ügynök néven jelentett az állambiztonságnak rendszeresen.

„Mi akkor bementünk a hanglemezgyárba, természetesen rögtön tudtunk egy kislemezt csinálni, és azonnal jött ez, hogy „államilag támogatott zenekar vagyunk”. Mi nem voltunk azok. Mindegyikünk mögött volt múlt, és nem kevés lemez. A hanglemezgyár pedig mindig is üzleti alapon működik, tehát aki csinált már lemezt, és bizonyított, annak adtak lehetőséget újabbra” – mondta egy régebbi interjúban Szűcs Antal Gábor.

Rövid, de sikeres pályájuk végét azzal indokolták, hogy a szaksajtó tönkretette a zenekart. 2009-ben nem eredeti felállásban, de újjáalakult a csapat, 2010-ben új albumot is kiadtak és mind a mai napig folyamatosan koncerteztek.

„Több mint tíz éve fogalmazódott meg bennem, hogy össze kellene hozni ezt a felállást. 1982 óta nem lehetett látni így ezt a zenekart, és nagy valószínűséggel ez az egyetlen egy alkalom lesz május 24-én Budapesten a Barba Negra Trackben. A próbák még nem kezdődtek el, de már beszélgetünk a dalokról, mi legyen a koreográfia, túl vagyunk egy fotózáson, nagyon komoly kétórás bulira készülünk” – mondta Németh Gábor, aki leginkább szorgalmazta a jövő évi koncertet.

Az eseményen a 2009-ben újjáalakult formáció tagjai, Rudán Joe énekes és az Eddából, a P.Boxból és a Beatricéből ismert Zselencz László basszusgitáros is részt vesznek majd.

Kiemelt kép: Youtube / koncertek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik