Kultúra

Budapesten is búcsúkoncertet ad a Slayer

Az utolsó turnén Magyarországot is útba ejtik.

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a zenekar fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába, június 11-én a budapesti Papp László Sportarénában koncerteznek.

Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!

– mondta Tom Araya, a trash metál zenekar frontembere. A harminchét éve működő Slayert eddig ötször jelölték Grammy-díjra, ebből kétszer el is nyerte.

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők december 4-én 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés december 5-én 10 órakor kezdődik a Live Nation és a Funcode oldalán keresztül.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik