Kultúra

Ha ismerjük a festményeket, könnyebb szeretni a Ruben Brandtot

A Ruben Brandt, a gyűjtő már egy hete megy a magyar mozikban, és nem véletlen a felhajtás körülötte. Minden kockáján látszik, hogy nyolc évig dolgozott rajta Milorad Krstić. A szlovén születésű rendező a film stílusában dolgozta át a képzőművészeti alkotásokat, hogy azok a főhős, a művészeti terapeuta, Ruben Brandt életére törjenek. Brandt gyötrelmein végül a saját páciensei segítenek, hiszen kiderül, hogy csak akkor képes úrrá lenni a rémálmain, ha birtokolja a problémát, azaz megszerzi a világ leghíresebb festményeit.

Könnyen kultfilm lehet ez a dögös, magyar vizuális orgia
Merülés a képzőművészet és a lélektan sűrűjébe, miközben izgulunk, mint egy jó akciófilmen. Ezt tudja a Ruben Brandt, a gyűjtő, és még egy sor egyéb csodát.

A filmet már agyondicsértük: az egyik legerősebb pontja, hogy nem rekeszti ki a bukott művészettörténet-hallgatókat. Ahhoz, hogy megértsük és szeressük a filmet, nem kell ismernünk az alkotókat. A sztori, az akció és a látvány ugyanúgy elviszi az animációt. Szóval nem muszáj bevágni a többségében 19. vagy 20. századi anyagot, de azért hozzátesz, ha tudjuk, mit, mikor és miért látunk, mik az eredetik. Összegyűjtöttük hát majdnem mindet. Azért csak majdnem, mert a teljes listát nem kaphattuk meg az alkotóktól, viszont a jogdíjas művekét igen, és ehhez tettük hozzá a biztosakat. Ha bárkinek még eszébe jut egy-egy alkotás, amit tuti, hogy látott a lassan Oscar-esélyes animációs filmben, nyugodtan kommentelje be a cikk alá, és kiegészítjük a sort.

A tizenhárom festmény, ami megkeseríti Ruben Brandt életét

Frédéric Bazille: Renoir Portréja (Portrait of Renoir), 1867

Fotó: Josse / Leemage / AFP

Sandro Botticelli: Vénusz születése (The Birth of Venus), c. 1486

Fotó: Franco Origlia / Getty Images

Hans Holbein: Antoine, Lorraine hercege portréja (Portrait of Antoine, the Duke of Lorraine), 1543

Fotó: Wikimedia Commons

Franck Duveneck: Fütyülő fiú (Whistling Boy), 1872

Fotó: Wikimedia Commons

Paul Gauguin: Gyümölcsöt tartó nő (Woman Holding a Fruit), 1893

Fotó: AFP

Vincent van Gogh: Joseph Roulin postás (Portrait of the Postman Joseph Roulin), 1888

Fotó: Francis G. Mayer / Corbis / VCG /Getty Images

Edward Hopper: Éjjeli baglyok (Nighthawks), 1942

Fotó: Getty Images

René Magritte: A képek árulása (The Treachery of Images), 1929

Fotó: Steven Zucker / Flickr

Éduard Manet: Olympia, 1863

Fotó: Getty Images

Pablo Picasso: Nő könyvvel (Woman with Book), 1932

Fotó: WikiArt

Tiziano Vecellio: Urbinói Vénusz (Venus of Urbino), 1538

Fotó: VCG Wilson / Corbis / Getty Images

Diego Velázquez: Margarita Teresa infánsnő kék ruhában (Infanta Margarita Teresa in a Blue Dress), 1659

Fotó: Wikimedia Commons

Andy Warhol: Elvis l és ll, 1964

Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP

És a többiek

Rodin: Gondolkodó (The Thinker/Le Penseur), 1881

Fotó: Michele Tantussi/Getty Images

César Baldaccini: Hüvelykujj (Thumb), 1965

Leonor Fini: La Machine á Coudre, 1978

Marcel Duchamp: Bicikli kerék (Bicycle Wheel), 1951

Fotó: JONATHAN NACKSTRAND / AFP

Martial Raysse: Made in Japan en Martial color, 1964

Richard Lindner: JÉG (ICE), 1967

Fotó: WikiArt

Marisol Escobar: John Wayne, 1963

Daniel Spoerri: Kichka reggelije I (Kichka’s Breakfast I), 1960

View this post on Instagram

Daniel Spoerri. Kichka's Breakfast I. 1960

A post shared by MoMA The Museum of Modern Art (@themuseumofmodernart) on

Daniel Spoerri: Zuhany (Shower), 1960

André Kertész: A villa (The Fork), 1928

Fotó: Flickr

Duane Hanson: Zavargás (Riot), 1967

Fotó: Marc Wathieu/ Flickr

Duane Hanson: Supermarket Lady, 1969

Duane Hanson: Turisták II (Tourists II), 1988

View this post on Instagram

MARNI meets #DuaneHanson @siduations

A post shared by Elisa Zaccanti (@elisazaccanti) on

George Segal: Cirkuszi Akrobaták (Circus Acrobats), 1981

Fotó: Joe Shlabotnik / Flickr

Mel Ramos: Corn Lady, 1997

Robert Rauschenberg: Monogram, 1955-59

Fotó: Johannes Schmitt-Tegge / dpa / Afp

Tom Wesselmann: Bathtub Collage #3, 1963 (Egyet kell csak pörgetni érte)

Tom Wesselmann: Smoker 1 (Mouth, 12), 1967

Fotó: DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Allen Jones: Kalaptartó, asztal és szék (Hatstand, Table and Chair), 1969 (lent a széket látni)

Fotó: WikiArt

Billy Apple: 2 perc 33 másodperc (2 minutes 33 seconds), 1962

Fotó: WikiArt

Edward Hopper: New York-i iroda (New York Office), 1962

 

Fotó: WikiArt

Joe Tilson: Look, 1964

View this post on Instagram

#JOETILSON THE 10TH VICTIM #LOOK #ANGLOZINE

A post shared by anglozine.london (@anglozine.london) on

Kiss István: Tanácsköztársaság emlékmű, 1969

Fotó: Wikimedia Commons

Nina Vatolina: Ne Boltai, 1941

Fotó: Hulton Archive/ Getty Images

Thomas A. Schomberg: Rocky Statue, 1981

Fotó: Wikimedia Commons

Roy Lichtenstein: Head with Blue Shadow, 1965

Fotó: THOMAS SAMSON / AFP

Vera Mukhina: Munkás és kolhoz nő (Worker and Kolkhoz Woman), 1937

Fotó: Wikimedia Commons

Amit még érdemes nézegetni

Alain Jacquet: Camouflage Botticelli, 1963-64

César Baldaccini: Directed Pink Expansion, 1967

Daniel Spoerri: Eat Art, 1960

George Brassai: Prostituált a Rue de la Reynie és a Quincampoix sarkán, Párizs éjjel (Rue Prostitute at angle of Rue de la Reynie and Rue Quincampoix, „Paris by Night”), 1933

George Segal: Sidney Janis portréja Mondrian festménnyel (Portrait of Sidney Janis with Mondrian Painting), 1967

Larry Rivers: Girlie, 1970

Mel Ramos: Víziló (Hippopotamos), 1967

Stuart Davis: Switchski’s Syntax, 1961

Allen Jones: Wet Seal, 1966

Ed Ruscha: Hollywood, 1969

Edward Hopper: Vasárnap kora reggel (Early Sunday Morning), 1930

Edward Kienholz: ’38-as Dodge hátsó ülése (Back Seat Dodge ’38), 1964

Giorgio de Chirico: The Disquieting Muses, 1916-1918

Giorgio de Chirico: The Enigma of the Hour, 1910

Joe Tilson: Oh!, 1963

John Wesley: Mókusok (Squirrels) (1965)

Roy Lichtenstein: Lány labdával (Girl with Ball), 1961

Roy Lichtenstein: T-talán (M-Maybe), 1965

Roy Lichtenstein: Napfelkelte (Sunrise), 1965

William Kent: A nemzet jó formában van (Nation is in Good Shape), 1963

Kiemelt kép: Mozinet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik