Kultúra

Együtt vannak, és mégis külön

Megérkezett a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezője, Reisz Gábor új filmje, a Rossz versek plakátja, melyen a főszereplők mellett a helyszín, Budapest tűnik fel.

Rossz versek

„Két embert látunk, az nem derül ki, hogy pontosan mit csinálnak, de látszik, hogy ők együtt vannak, és mégis külön” – jellemezte a plakátot Reisz, aki maga is szerepel a képen, hiszen a rendezés mellett a főszerepet is magára vállalta.

„Ebben a helyzetben talán kevesen hiszik el, de távol áll tőlem az exhibicionizmus, az azonban egyértelmű volt, hogy főszereplőként meg kell jelennem. Sikerült azért megoldani, hogy ott is legyek a képen, meg ne is.”

A Rossz versek plakátján Reisz mellett a Kárpáti György Mór rendezte Gólyatábor című kisfilmben is szereplő Nagy Katicát láthatjuk, aki Annát, a főszereplő szerelmét alakítja.

A film főszereplője a harmincas éveiben járó Tamás (Reisz), akinek magánélete romokban hever, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele, ezért összetörve költözik vissza Budapestre, és a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs.

„Ez nem egy önéletrajzi film, hanem saját magamból kiindulva egy fikciós világba van áthelyezve az egész. Próbáltam megfejteni, miért olyan vagyok, amilyen” – mondta el a rendező, mikor tavaly a forgatáson jártunk.

A Rossz versek, mely a tallinni filmfesztiválon debütál, december 27-én kerül a hazai mozikba.

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik