Kultúra

Boba Fett nem kap saját Star Wars-filmet

Az önálló Boba Fett-film készítését igazából soha nem jelentette be hivatalosan a Disney, a róla szóló pletykák azonban a Han Solo: Egy Star Wars-történet májusi bemutatója idején kezdtek terjedni. Most a Lucasfilmet vezető Kathleen Kennedy vetett véget a hónapokig növekvő rajongói várakozásoknak azzal, hogy bejelentette: a Boba Fett-projekt teljesen halott. Ebből kikövetkeztethető, hogy tényleg volt ilyen terv, az pedig sejthető, hogy a Solo-film gyenge teljesítménye rántotta magával. Ez ugyanis nagyságrendekkel kevesebb pénzt hozott be tavasszal, mint amennyit vártak tőle, ellentétben a franchise többi filmjével.

A Disney persze nem fogyott ki a világépítési tervekből, de Kennedy szerint most inkább a The Mandalorian című sorozatra koncentrálnak, ami azért is kiemelt projekt, mert a saját streaming szolgáltatásukat akarják felpörgetni vele. Nem véletlen, hogy a sikergyáros, a Marvel-univerzumban is bizonyított, Jon Favreau felügyeli a sorozat készítését.

A Star Wars megrágja és kiköpi a fiatalokat
A Lucasfilmnek nem látnokokra, hanem biztos kezű végrehajtókra van szüksége. De vajon visszatérhet-e George Lucas a kilencedik epizódra, és ha igen, miért nem?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik