Kultúra

Megvan az Operettszínház új igazgatója

Bár a társulat a jelenlegi vezetőt, Lőrinczy Györgyöt szavazta meg, Kásler Miklós, az Emmi minisztere a bírálóbizottság javaslata alapján végül Kiss B. Atilla operaénekest választotta meg az Operettszínház új igazgatójának, írta meg az Index.

Kiss B. kapta amúgy a társulati szavazáson a legkevesebb szavazatot. Míg a voksok felét, 53,4 százalékot az intézményt 2014 óta vezető Lőrinczy kapta, a további jelöltek közül Szente Vajk színész-rendezőt 34,9 százalék, Kiss B.-t pedig 9,2 százalék választotta volna meg főigazgatónak.

Új igazgatót kaphat az Operettszínház
Hiába szavazta meg a társulat újra a jelenlegi vezetőt, a bíráló bizottság másik jelöltet favorizál.

Ezzel szemben a bíráló bizottság többsége inkább Kiss B. pályázatát támogatta. A bizottság tagjai Rost Andrea operaénekes, Vincze Balázs koreográfus, Balázs Péter, a szolnoki és Kirják Róbert, a nyíregyházi színház igazgatója, Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, Dubrovay László zeneszerző, Eperjes Károly színész, rendező, Rónai Pál karmester és Peller Károly színész voltak. Utóbbi két tag az Operettszínház képviseletében volt jelen, és a társulati szavazás eredményének megfelelően Lőrinczyre szavaztak, ugyanakkor a többiek Kiss B. Atillát támogatták.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik