Kultúra

Szépségkirálynő lesz Keira Knightleyból

Szántó Eszter
Szántó Eszter

újságíró. 2018. 10. 17. 13:06

Egyre több információ derül ki a Philippa Lowthorpe (A másik Boleyn-lány) rendezésében és a Pathé forgalmazásában készülő, Misbehaviour című filmről, például az, hogy Keira Knightley (Vágy és vezeklés, Anna Karenina) is szerepel majd benne, írta meg a Hollywood Reporter. A film megtörtént eseményt, az 1970-es Miss World szépségverseny történetét dolgozza fel, amelynek közvetítése, több mint 100 milliós nézőszámával a világ legnézettebb tévéműsora lett.

Ez nemcsak a szépségkirálynői posztért versengő, gyönyörű nőknek volt köszönhető, hanem az akkor újonnan alakult Nők Felszabadítása Mozgalomnak is. Tagjai egyik pillanatról a másikra hírnevet szereztek maguknak, miután betörtek a színpadra és megzavarták a verseny élő közvetítését. Emellett az is nagy port kavart, hogy ebben az évben választottak meg először fekete nőt szépségkirálynőnek.

Knightley mellett Gugu Mbatha-Raw (A szépség és a szörnyeteg) és Jessie Buckley (Wild Rose) is szerepelnek majd a filmben.

Kiemelt kép: Mike Marsland/Mike Marsland/WireImage

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Kommentek

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.