Kultúra

Kit csaltál meg tavaly nyáron?

Szántó Eszter
Szántó Eszter

újságíró. 2018. 10. 15. 07:00

Szilveszter estéjén egy baráti társaság úgy dönt, fura játékkal dobják feli a bulit, egész este mindannyian úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. Ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora, hiszen mindenki őriz titkokat. Erről szól Goda Krisztina új filmje, a BÚÉK, mely ugyan Paolo Genovese 2016-os Teljesen idegenek című filmjének alapötletét vette kölcsön, de az alkotók hangsúlyozzák, hogy a történet számos elemén változtattak, és a film jóval több egy remake-nél.

Újévkor mindenki dugni akar
Előzetes érkezett a Csak szex és más semmi rendezőjének új vígjátékához.

A filmhez most megérkezett a hivatalos plakát is:

BÚÉK plakát

A filmben feltűnik majd Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Szávai Viktória, Hevér Gábor, Mészáros Béla és Bata Éva is.

A BÚÉK-ot december 6-án mutatják be.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Kommentek

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.