Kultúra

Tom Hardy tarolt mindenhol

Pókember kiismerhetetlen ellensége abszolút nyerte a hétvégét a hazai és az amerikai mozikban is. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján itthon 104 ezren nézték meg Tom Hardyval a Venomot, így több mint 106 és fél millió forintot termelt. Amerikában már 80 millió dollárt (~22,7 milliárd forint) hozott a film, ami egyáltalán nem rossz a 100 millió dolláros (128,4 milliárd forint) büdzséhez képest.

A második helyen már sokkal nagyobb a különbség az amerikai piachoz képest: Magyarországon az Apróláb (Smallfoot) című animációs filmre mentek el a legtöbben annak ellenére, hogy az Aprólábat már szeptember 27-én bemutatták. A jetik a második héten is felállhattak a dobogó második fokára 25 ezer nézővel és 35 és fél milliós bevétellel. A nálunk is dicsért Csillag születik Lady Gagával és Bradley Cooperrel csak a harmadik helyre fért fel majdnem 17 és fél ezer érdeklődővel. Az USA-ban ezzel szemben Lady Gagáék voltak a népszerűbbek, a Box Office Mojo számításai szerint valamivel több mint 41 millió dollárt (~11,4 milliárd forint) kaszált a film.

Lady Gaga fogja a fagyott szívünket, és beteszi olvasztásra
Eközben aláhúzta az eddig is nyilvánvalót, jelesül, hogy ő az egyik legtehetségesebb ember ebben a túlhizlalt popszakmában. Csillag születik kritika.

Kiemelt kép: InterCom

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.