Kultúra

Újra összeáll a 90-es évek egyik népszerű fiúcsapata

De ezúttal nem a Backstreet Boys és még csak nem is az 'N Sync.

A Mirror számolt be róla, hogy éppen 20 évvel a megalakulását követően idén visszatér a Westlife, amely fénykorát az ezredforduló táján élte. A lap szerint a tagok menedzsmentje hivatalosan is megerősítették, hogy visszatérnek a srácok és már dolgoznak is az új dalaikon, illetve egy új lemezen.

A Dublinban alakult ötösből Nicky Byrne, Kian Egan, Mark Feehily és Shane Filan döntött úgy, hogy hat év után újra összeállnak ugyanakkor az ötödik eredeti tag, Brian McFadden kimarad a buliból.

A Westlife 1998-tól egészen 2012-ig működött, ez idő alatt 10 stúdióalbumot adtak ki. Hogy aztán a most beharangozott új, tizenegyediket mikor tervezik megjelentetni, azt még nem lehet tudni. Mindazonáltal már egy új turnét is kilátásba helyeztek, amely ugyancsak az első lehet majd a 2012-es búcsúturnéjuk óta.

Kiemelt kép: Getty Images/Brian Rasic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik