Kultúra

Már több mint 100 ezren látták a Frida Kahlo-kiállítást

Már most az év legsikeresebb kiállítása a Magyar Nemzeti Galériáé.

Az első két hónapban már több mint százezren látták a Frida Kahlo műveiből álló kiállítást – számolt be róla az MTI a Magyar Nemzeti Galéria közleménye alapján.

A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo múzeum remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlat ezzel már most az év legsikeresebb kiállítása Magyarországon. A kiállítás még két hónapig, november 4-ig várja a látogatókat, akik a nagy érdeklődésre való tekintettel a szokásos nyitva tartáson felül a hétfői napokon is megtekinthetik a tárlatot – olvasható a közleményben.

Frida Kahlo a 20. század egyik legmeghatározóbb női művésze, aki csak sok évvel halála után vált világhírűvé, ám népszerűsége azóta is töretlen. Művészetének hazai bemutatásával régi adósságot törleszt a múzeum.

A festőnő születésének 111. évfordulóján megnyílt kiállításon összesen 35 alkotás, közte 26 festmény és 9 rajz látható.

A tárlaton a művész védjegyévé vált önarcképei mellett szerepelnek olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék és szimbolikus tartalommal telített alkotások is.

Kiemelt kép: AFP Photo/NurPhoto/Mairo Cinquetti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik