Kultúra

Volt amerikai elnökjelölt támadta meg a Disney-t

Több kritikus, köztük a volt amerikai elnökjelölt Bernie Sanders is megtámadta a Disney-t, miután a cég visszautasított több száz millió dollárnyi állami támogatást, illetve adóengedményt, amikkel a kaliforniai parkjaikat segítették volna.

A vádlók szerint a Disney azért tette ezt, mert félnek, hogy ha a helyi Anaheimben megszavazzák a minimálbér bevezetését, akkor mint támogatással rendelkező cég, kötelesek lennének az anaheimi helyszíneiken dolgozó több mint 30 ezer munkásnak kifizetni a 15 dolláros órabéreket. Így ha inkább nem fogadják el a támogatásokat, amikkel szintén a munkásokat segítené az állam, majd a fizetésemelést sem kell végrehajtaniuk.

A Disney annyira fél a törvény bevezetésétől, hogy inkább lekapcsolja a helyi adófizetők által finanszírozott jóléti szolgáltatásokat a munkásainak, minthogy normális béreket adjon

nyilatkozta Sanders a Guardiannek. A szenátor egyébként gyakran felemeli hangját az alacsony bérezésű amerikai dolgozók mellett, amivel sok támogatót, de ellenséget is szerzett.

Száz év után a szocializmus visszatért az amerikai mainstream politikába
Ugyanolyan elitellenesek, mint Trump, keményen bírálják a demokratákat is, és egyre népszerűbbek Amerika-szerte. Lehet-e szocialista ország az Egyesült Államokból?

A Disney közben vissza is vágott a szenátornak: képviselőjük szerint Sanders folyamatosan eltorzítja a tényeket, és jobban tenné, ha a saját államára, Vermontra fókuszálna, ahol a minimálbér mindössze 10.5 dollár. A Disney egyébként a szakszervezetek, helyi politikusok és a közvélemény nyomására a múlt hónap folyamán biztosította, hogy dolgozóik egyharmada kapja meg a 15 dolláros órabért.

Sanders a 2016-os elnökválasztáson a Demokrata Párt hivatalos elnökjelölti posztját próbálta megszerezni, de az előválasztásokon alulmaradt Hillary Clintonnal szemben, akit végül Donald Trump győzött le.

Kép: Alex Edelman/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik