Kultúra

Meghalt Székhelyi József

71 évet élt.

Meghalt Székhelyi Józsefközölte Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány, amelynek a színész az öt éve elhunyt Kézdy Györggyel együtt alapítója volt. A család a hírt megerősítette az ATV-nek.

Székhelyi József 1946. november 24-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el, karrierjét Kecskeméten, a Katona József Színházban kezdte. 1979-ben a fővárosi Nemzeti Színházba, 1983-ban a Madách Színházba szerződött, 1992 és 1994 között az Arizona Színház tagja volt, 1994-től Sopronban játszott. A Soproni Petőfi Színházban és a Pesti Magyar Színházban dolgozott, majd 2003 és 2008 között a Szegedi Nemzeti Színházat igazgatta.

1984-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Számos tévéfilmben, sorozatban, mozifilmben szerepelt, szinkronszerepei is közismertek. Tavaly tüdőrákot diagnosztizáltak nála, de még idén májusban is azt nyilatkozta, hogy nem hagy fel a színjátszással, betegségéből semmi nem látszódhat rajta a színpadon, „hiszen Mr. Green nem volt rákos”.

Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik