Kultúra

Kerényi Miklós Gábor az Operettszínház igazgatója akar lenni

KERO (Array)
KERO (Array)
Április végén hagyta el művészeti vezetői posztját a rendező, aki most úgy gondolja, hogy igazgató azért még lehet belőle.

Miután zaklatási botrányba keveredett, távozott Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínháztól még áprilisban, azonban most a rendező benyújtotta pályázatát az intézmény igazgatói posztjára, amit február 1-től öt évig tölthet majd be a nyertes. Kerényi ezt egy Facebook-posztban fedte fel, aminek azt a Nem tehetek másként címet adta.

A posztban Kerényi először magát fényezi „vakmerő bátorságáért”, aztán leírja, hogy azért jelentkezik a pozícióra, mert szerinte a nézőknek is így lesz a legjobb, illetve az intézmény jelenlegi irányvonalán is állítana. A rendező leírja, hogy akkor jött rá a helyzet súlyosságára, amikor Szegeden megtekintette az Apácashow című darabot, és megdöbbentette, hogy az általa kommersznek tartott előadás jövőre 42-szer fog műsorra kerülni a színházban.

Fikarcnyi hatalomvágy se motivál – még kevésbé bármilyen gőg, annál inkább a felelősség a Magyar Zenés Színház és a Közönség felé. Hibáimból, ebből a nyolc hónapja tartó szakadatlan önvizsgálatból és a körülmények feltárásából fakadó iszonyú felismerésekben gazdag tépelődésből úgy érzem, nagyon sokat tanultam

– reflektál hányattatott közelmúltjára a rendező, ami főként azért volt nehéz időszak az életében, mert többen is megvádolták azzal (igaz, név nélkül), hogy többeket zaklatott, fenekelt el vállfával, “mogyorózott meg,” valamint hogy félelemmel teli légkört tartott fent a színházban.

A vádak nagy részét a rendező később tagadta, és a vizsgálat sem bizonyította őket, egy 24 évvel ezelőtti esetet viszont felvállalt, de arról azt mondta, pedagógiai célzattal fenekelte el Maros Ákost.

„Hiába ment el Kerényi, mindenki fél az Operettszínházban” - újabb megszólaló
Súlyos vádakat fogalmazott meg az Operettszínház egyik volt munkatársa a jelenlegi vezetéssel szemben.

Igen, én olyan színházban hiszek, ami a komfortzónából való kilépés meglepetésével és örömével ajándékozza meg a nézőt, ahol minden előadásnak tétje van

– írta le saját nézőpontját a rendező, aki pályázatának részleteit holnap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kihirdetett benyújtási határidő lejárta után tervezi megosztani a közönséggel.

KERO® összes gondolatát alább fogadhatja be a nagyérdemű:

Kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik