Kultúra

Gyászszünetet tart a 100 Folk Celsius

Nem lép fel augusztusban a zenekar Orbán József halála miatt.

Igaz a hír, gyászszünetet tartunk. Ko­rai még beszélni erről, de majd szervezünk egy meg­emlékezést, zenével is el szeretnénk búcsúzni egy jó baráttól.

– nyilatkozta Littvay Imre, a 100 Folk Celsius tagja a Borsnak. A zenekar énekesük, Orbán József halála miatt az összes augusztusi fellépését lemondta: a legendás alapítótagtól való búcsúzás most mindent felülír a zenekar számára.

Orbánt kívánsága szerint Vas megyei szülőfalujában, Pinkamindszenten temetik majd el. A szertartást a zenész egyik rajongója intézi, aki az utóbbi hónapokban Orbán ápolásába is besegített: a Linda nevű nő még egy extra lakrészt is épített a házához, hogy a család nélkül élő zenésznek ne az elfekvőben kelljen töltenie betegsége napjait.

Az idei év elején derült ki, hogy Orbán József tüdőrákkal küzd. Később úgy tűnt, javul az állapota, ám nemrég visszaesett, és tegnap meghalt. Littvay így emlékezett zenésztársára:

Nehéz búcsúznom, de tudom, hogy Józsinak jó élete volt. Szabad volt, úgy élt, ahogy akart, ritka az ennyire szabad lélek ezen a földön.

Tíz dalban a 100 Folk Celsius
Nem is gondolnánk, hány 100 Folk Celsius-dal vált országosan ismertté, és nem is csak a gyerekek körében.

Kép: Kollányi Péter/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik