Kultúra

Elhunyt Matus György színművész

72 éves korában elhunyt Matus György, a Vörösmarty Színház művésze, írja honlapján az intézmény. A Jászai Mari- és Vörösmarty-gyűrűs színész pontosan húsz éve játszott a színház társulatában, jelentősebb szerepeit az Apák és fiúk, A velencei kalmár, Lear király, Hair és az Anconai szerelmesek című darabokban játszotta.

Matus 1945-ben született, a Bartók Színházban kezdte színészi karrierjét 27 évesen. Ezután több mint húsz éven keresztül a Miskolci Nemzeti Színház társulatában töltött be fontos szerepet. 1998-ban szerződött le a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához, ahol haláláig folyamatosan játszott. A Magyar Színházban többször is vendégszerepelt, szinkronszínészként számos filmnek kölcsönözte a hangját. 2016-ban a Csak még egyszer előre! című I. világháborús filmben tűnt fel.

A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Kép: Vörösmarty Színház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik