Kultúra

Négy évtized után került elő az ellopott festmény

Az egymillió dollárt érő alkotás 1978-ban tűnt el.

Robert Motherwell cím nélküli modernista festménye még 1978-ban tűnt el egy New York-i raktárépületből többtucatnyi másik műalkotással együtt. A képet hamarosan lopottnak nyilvánították, ám az utána történő nyomozás sehova sem vezetett, egészen mostanáig: az FBI végre megtalálta ugyanis a képet, amelyet valószínűleg a raktár egyik munkatársa tulajdonított el.

Az alkotás eltűnési helyéhez viszonylag közel, New York államban lett meg, ahol egy egykori raktári dolgozó fia azonosította a képet, és juttatta el a hatóságokhoz. Valószínűsíthető, hogy a férfi 1991-ben elhalálozott apja lopta el eredetileg az egymillió dollárt érő műalkotást, ám a család többi tagját nem vádolják a bűncselekményben való részvétellel.

Motherwell képe most az elhunyt festő által alapított, jelenleg a hagyatékát gondozó Dedalus Alapítványra száll, akiknek csütörtökön egy New Yorkban megtartott ceremónia keretei közt adta át a képet Geoffrey S. Berman állami ügyész.

Nem olyan régen Magyarországon is történt egy hasonló eset: még tavaly ősszel tettek feljelentést, hogy a Nemzeti Múzeumból több műtárgyat tulajdonítottak el. A nyomozás pedig jelenleg is tart.

Műtárgyakat loptak a Nemzeti Múzeumból tavaly
Szinte minden meglett, de a nyomozás jelenleg is tart.

Kép: FBI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik