Kultúra

A Trónok harca színésznője megvédte meztelen jeleneteit

Az átlagosnál némileg hűvösebb volt a fogadtatása a Trónok harcából Margaery Tyrellként ismert Natalie Dormer új filmjének, az In Darknessnek. A főszerep alakítása mellett a forgatókönyvet is jegyző Dormert többek között azzal vádolta néhány kritikus, hogy a film szexjelenete, illetve Dormer zuhanyzós jelenete fölöslegesen mutatják meztelenül a színésznőt. A filmnek ezen részeit több kritikus is feleslegesnek nevezte, ez utóbbit pedig egyenesen szadistának, mivel az egy vallásos halotti rituálé képeivel lett egy jelenetbe vágva.

Dormer szerint viszont a vak zenészről szóló thrillerhez műfajából fogva hozzátartozik ez a fajta erotika, amit részben a negyvenes és a hetves évek film noirjai inspiráltak. A színésznő azt is elmondta, hogy az alkotást ihlető filmekkel ellentétben az In Darkness egy feminista mű, és meztelen jelenetek ide, vagy oda, sokkal fairebbül ábrázolja a női főhőst, mint az inspirációi.

Muszáj valamennyi szexualitásnak lennie egy thrilleren belüli hatalmi játékban. Végülis mindannyiunknak van teste.

– vágott vissza a kritikusoknak a színésznő.

Dormer ezenkívül elmondta, hogy a szexjelenetet azért tartja fontosnak, mert részben ez határozza meg karaktere és a férfi főhős (a szintén Trónok harcás Ed Skrein) kapcsolatát. A film másik írója és rendezője egyébként a színésznő párja Anthony Byrne, akivel még a Tudorok forgatásán jöttek össze.

Az In Darkness május végétől látható az amerikai mozikban, magyar bemutatóról egyelőre nem tudni.

Kép: Dave Benett/WireImage

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik