Kultúra

Roman Polanski felesége nyílt levélben esett neki az amerikai filmakadémiának

Roman Polanski felesége, Emmanuelle Seigner francia színésznő vasárnapi nyílt levelében bejelentette, hogy nem kíván az amerikai filmakadémia tagja lenni. Seigner döntésével az ellen tiltakozik, hogy a testület kizárta férjét soraiból.

Az Oscar-díjat odaítélő “Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) az egyébként szükséges feminizáció jegyében más színésznőkkel együtt nekem is felajánlotta, hogy felvesz tagjai közé” – írta Seigner. “Ki hihetné azt, hogy nem érint érzékenyen a nők és a férfiak egyenjogúsága?” – tette hozzá.

Mindig is feministának tartottam magam, de hogyan felejthetném el, hogy az akadémia néhány héttel korábban kizárta férjemet, Roman Polanskit, hogy megfeleljen az éppen aktuális elvárásoknak. (…) Ugyanez az akadémia 2003-ban A zongorista című filmjéért még a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjjal tüntette ki őt. Érdekes emlékezetkiesés!

– fogalmazott Seigner.

“Ez az akadémia valószínűleg azt gondolja, hogy elég törtető és jellemtelen színésznő vagyok ahhoz, hogy elfelejtsem: 29 éve az egyik legjelentősebb rendező felesége vagyok” – írta.

Szeretem őt, ő a férjem, a gyermekeim apja. Páriaként kirekesztik, és az akadémia láthatatlan tagjai azt gondolják, hogy képes lennék felkapaszkodni a hátán? Tűrhetetlen álszenteskedés

– tette hozzá.

Az 52 éves francia színésznő szerint férjének semmi köze a filmipar tünetévé vált jelenséghez, a nőkkel szembeni visszaéléshez.

Az amerikai filmakadémia igazgatósága május elején meghallgatás nélkül kizárta tagjai közül a nemi erőszakban bűnösnek talált Bill Cosby 80 éves komikust és Roman Polanski 84 éves filmrendezőt. Polanski 1969 óta volt tagja az akadémiának.

A rendező 40 éve elismerte, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt. Emiatt börtönben is töltött 42 napot, de végül megszökött az Egyesült Államokból, amely elfogatóparancsot adott ki ellene. Áldozata később megbocsátott neki.

Harvey Weinsteint, a sok színésznő által szexuális zaklatással vádolt producert már októberben kizárta a filmakadémia, amelynek 91 éves történetében korábban egyszer fordult elő, hogy kizártak valakit a tagok közül. 2004-ben Carmine Caridi karakterszínész tagságát vonták vissza, mivel egy barátjának bizalmas filmelőzeteseket adott át, amelyek aztán kiszivárogtak az internetre.

Az AMPAS a Weinstein-botrányt követően mind a 8400 tagja számára kötelező új viselkedési kódexet fogadott el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik