Kultúra

A zeneipar is megszenvedi Trump vámháborúját

A Harley Davidson után újabb legendás cég kényszerülhet költözésre.

Donald Trump nagy erőkkel dolgozik, hogy újra naggyá tegye Amerikát. Ennek egyik eleme a világ ellen indított vámháború is, amivel már Kanada és az EU vezetőit is sikerült magára haragítania. A fő célpontot persze a kínai termékek jelentik, ami persze amerikai vállalatokat is sújt. Például a nagy múltú hangszergyártót, a Moog Syntheziserst, amely a 60-as évek óta megkerülhetetlen szereplőjévé vált a könnyűzenének, különösen analóg szintetizátoraival, amik nemcsak jól szólnak, de ilyen menőn néznek ki:

Fotó: Daniel Knighton/WireImage

A cég most bejelentette, hogy lehetetlen helyzetbe hozza őket a július 6-án életbe lépő 25 százalékos vám a kínai termékekre, ugyanis ők is sok alapanyagot rendelnek Kínából.

Ezek a vámok azonnal és jelentősen megemelik majd a hangszerkészítés költségeit, és lehet hogy még elbocsájtásokra is kényszerít minket, vagy arra, hogy a tevékenységünk egy részét a tengerentúlra költöztessük

–  írta a cég, amely 60 éve működik Észak-Karolinában.

A vámok persze nemcsak a hangszerkészítőket érintik kellemetlenül, a Harley Davidson nemrég jelentette be, hogy gyártása egy részét kiszervezi az Egyesült Államokból, hogy ne kelljen vámot fizetnie az Európai Unióban eladott motorokra. Trump persze erre egyből fenyegetőzéssel reagált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik