Kultúra

Pakisztánban születtek meg a világ legfurcsább szőnyegei

A repülő csészealjakat felvonultató tradicionális szőnyegek az alkotó és szülőhazája, illetve fogadott hazája közti kapcsolatot szimbolizálják.

Saks Afridi nem egy átlagos művész: az apró pakisztáni faluban született pastun férfi élete jó részét New Yorkban töltötte, a reklámszakma legnagyobb díjait, így két Arany Oroszlánt és három D&AD-ceruzát, valamint az ENSZ egy fontos díját is bezsebelve, egyetlen dolog azonban mindig is zavarta: fogadott otthonában és szülőhazájában is kissé idegennek érzi magát.

Ezt a fura érzést szerette volna megjeleníti a keleti hagyományok és a modern nyugati jelképek vegyítésével, melyek végül három méretes szőnyegben, illetve egy imaszőnyegben öltöttek testet. A harmadik generációs szőnyegszövőkkel való együttműködésének eredményeként igazán érdekes munkák jöttek létre, hiszen az apró díszítmények tömkelegével telitömött textilek középpontjában minden esetben egy csillogó repülő csészealj áll, kifejezve az Afridi lelkében meglévő érzéseket.

A tervek először digitálisan készültek el, melyekből végül egy szakértővel együttműködve készítette el a szövéshez elengedhetetlen terveket, majd kilenc hónapnyi várakozás után készültek el az Insider Outsider nevet viselő sorozat darabjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik