Kultúra

Utolsó hétvégéjéhez érkezik a Gyerek Sziget

Szombaton és vasárnap ismét rengeteg programmal várják majd a legkisebbeket.

Június 23-án és 24-én rendezik az utolsó hétvégét a Gyerek Szigeten, ahol fellép majd Rutkai Bori és bandája, Radványi Balázs és Varró Dániel is, illetve ingyenes sétalovaglással készül a Mesés Lovasudvar.

Lehet majd alkotni a Kézműves Palotában, a Karamella Cirkuszvilágban ismét a Rippel fivérek lesznek a porondon, vagyis tőlük lehet majd tanulni az artistaságról, de lesz Bohócoskola és Bohócerdő is.

A Gyerek Paradicsomban az állatvédelem mellett június 23-án, szombaton a Jane Godall Intézet előadásán megtanulhatják a gyerekek.

A Nagyszínpad idei utolsó szombatját a Dongó Dalok Apróknak előadás nyitja, majd a Majorka Színház mutatja be Róka szolga című darabját, a délután zárásáról pedig a Rutkai Bori bandája gondoskodik.

Vasárnap Radványi Balázs és Varró Dániel nyitják a napot közös műsorukkal, utána Paprikajancsi vásári bábjátéka szórakoztat és Kárász Eszter és az Eszterlánc mesezenekar búcsúztatja a Gyerek Szigetet.

Az utolsó hétvége részletes programja a Gyerek Sziget oldalán érhető el.

Kiemelt kép: Facebook/Gyerek Sziget

Ajánlott videó

Olvasói sztorik