Kultúra

Gyerekműsor vezetőjeként tér vissza a képernyőkre Jim Carrey

A komikus egy jó lelkű, de keserű tévést fog alakítani a Kidding című sorozatban. Trailer.

Amellett, hogy négy évvel a Dumb és Dumber kettyó után idén mozikba került (a tengerentúlon) Jim Carrey első olyan filmje, a Dark Crimes, amelyben főszerepet játszik, hat évvel A stúdió egyik epizódjában nyújtott utolsó tévés alakítását követően egy vadiúj sorozattal is jelentkezik, ez lesz a Kidding című dramedy, amelynek megjelent az első előzetese.

Az egyebek mellett a Dexter, a Shameless – Szégyentelenek, a Homeland: A belső ellenség és az új Twin Peaks gyártójaként is ismert Showtime égisze alatt készül a mókásnak és szomorúnak egyaránt ígérkező széria, amelyben Carrey egy Jeff nevű fickót játszik, aki a televíziózásban dolgozik. Jeff Mr. Pickles művésznéven egy gyerekműsort vezet és számos rajongója van, miközben az őt körülvevő kegyetlen világ miatt egyre jobban kikészül és ahogyan azt az előzetesben is láthatjuk, az összeomlás szélére kerül.

A kétszeres Golden Globe-díjas Carrey mellett az Oscarra is jelölt Frank Langella, továbbá Judy Greer és Catherine Keener játsszák a főbb szerepeket a Kiddingben, amely az Oscar-díjas Michael Gondry új kreációja. Carreynek és Gondrynak ez lesz a második közös produkciója az Egy makulátlan elme örök ragyogása után, amelyért a filmes 2005-ben megkapta a legjobb forgatókönyvért járó aranyszobrot.

A Kidding szeptember 9-én fog startolni a Showtime amerikai csatornájának műsorán.

Kiemelt kép: Showtime/Aggregate Films

Ajánlott videó

Olvasói sztorik