Kultúra

Budapest, az elhagyott cipők és kétmillió ember fővárosa

A városban sétálva véletlenszerűen feltűnő cipők nélkül a főváros nem is lenne ugyanolyan. Fotók.

Az összeesküvés-elméletekben hívők és azt hirdetők szerint az idegenek már rég látogatnak minket, sőt, egyesek szerint köztünk élnek, vagy épp már át is vették a hatalmat. Ha utóbbiaknak van igazuk, akkor bizony komoly bajban vagyunk, de semmi gond, hiszen néhány budapesti fiatal jó eséllyel megtalálta a megfigyelőállásaikat.

Mindebből sajnos egyetlen szó sem igaz, hiszen a Cipők a városban mindössze a Budapest utcáin teljesen véletlenszerűen feltűnő fél, vagy épp egész pár cipőket és papucsokat gyűjti össze, hogy azokat egymás mellé téve a főváros nem épp mindennapi rétegét mutathassa be.

A sorozat egyszemélyes projektként indult, méghozzá nem is épp egy örömteli reggelen – Zita így mesélt erről:

Egy szakítás után másnap reggel találtam egy Hamupipőkére illő cipőt, és olyasmi szöveg volt alá írva, hogy “mifelénk még a királylányok is megszívják”, vagy valami ilyesmi.

Azután majdnem minden nap találtam egyet, és ez jó érzéssel töltött el. A saját fiók akkor indult el, mikor már egy éve gyűltek a képek.

A Kiskörúton művészkedtem épp egy színes loaferrel, Nemes Jeles László meg elment mellettem és nagyon megnézett, bár nem hiszem, hogy emlékszik rá.

De vajon ki az, aki egyszerűen csak elhagy valahol egy, vagy épp két cipőt? A kocsmából hajnalban négykézláb hazainduló gimnazista? A feltört lábú kőműves? A magassarkúját megunt, azt másoknak felajánló irodista? A javíthatatlanul kiszakadt cipővel kukát kereső, de azt végül nem találó, így azt inkább csak egy ház elé ledobó huszonéves? Talán mindegyikük, az azonban biztos, hogy a pesti és budai utcákon tömegével tűnnek fel az alkalmi cipők, bakancsok, fél pár szandálok és megunt papucsok, a heti többször bővülő sorozat pedig lassan talán saját kiállítást is érdemelne egy galériában, ahol egy pohár vörösbor mellett magunkat műértőnek álcázva hümmöghetnénk a Salvador Dalí-i szintű szürrealizmust képviselő félcipő-kannásbor találkozó Andrássy út közeli virágágyásban készült képén, az Ózhoz igyekvő Dorothy fa alatt hagyott vörös lábbelijén, vagy az Art Déco, a szocialista kaputelefon és a puha babacipő alkotta nyolcadik kerületi szentháromságon.

Hosszúlépés #cipokavarosban #budapest

A post shared by Cipők, a városban (@cipokavarosban) on May 11, 2018 at 7:22am PDT

Think pink #cipokavarosban #budapest 🙂@szintetikusapertura

A post shared by Cipők, a városban (@cipokavarosban) on Apr 22, 2018 at 11:39pm PDT

“Bigfoot” spotting a 13-ban with @pidzson #cipokavarosban #babyshoes

A post shared by Cipők, a városban (@cipokavarosban) on Mar 13, 2018 at 12:21pm PDT

Semmi frappáns nem jut az eszembe vol. 6, de ők egy pár #cipokavarosban

A post shared by Cipők, a városban (@cipokavarosban) on Mar 5, 2018 at 6:45am PST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik