Kultúra

Szobrot állíthatnak Koncz Gábornak Mezőkeresztesen

Bár a művész határozottan tagadja, a nyilvános képviselő-testületi jegyzőkönyvekben ott szerepel a napirendi pont: köztéri szobrot állítanak Koncz Gábornak – számolt be a Bors.

A lap szerint a mezőkeresztesiek arról suttognak, hogy Koncz Gábor szobrát július 8-án állíthatják fel, a szobor ötletét ráadásul a Kossuth-díjas színművész vetette fel, a költségeket pedig ő finanszírozza. Koncz Gábor Mezőkeresztesen született, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a település díszpolgára is.

A szoboravatásnak hivatalos nyoma is van a város képviselőtestületi üléseinek nyilvános jegyzőkönyveiben. A 2018. március 29. napján keltezett ülés 1. számú napirendi pontja arról számol be, hogy 2018. februárban „tárgyalások kezdeményezésére megvalósult Koncz Gábor tiszteletére emelendő szobor megvalósítása”.

A színművész tagadja, hogy szoborral tisztelnék meg szülővárosában. A lap szerint ennek az lehet az oka, hogy időközben több sajtóorgánumhoz is eljutott a hír, hogy Koncz saját magának állít szobrot, és ezzel meg is ke­­resték a mű­vészt, aki egyre kevésbé szeretett volna a témában nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik