Kultúra

Milyen az, ha érettségi tétellé válik az ember?

Előre nem szóltak neki, meglepetésként érte Albert Fruzsina szociológust, hogy az Embert barátjáról. A barátság szociológiája című könyve – amelyet Dávid Beáta szerzőtársával tizenegy éve adtak ki – a magyar nyelv és irodalom érettségi főszereplője lett.

Az ország közel 100 ezer érettségiző diákja hétfőn a könyvről készült recenzión bizonyíthatta szövegértési képességeit. A kevesebb mint háromoldalas szöveg alapján többek között arra a kérdésre kellett megtalálniuk a választ, hogy miért volt szükség a barátságkutatás elindítására.

Eláruljuk a helyes választ: már a 2000-es évek elején általános társadalmi jelenség volt, hogy az emberek úgy érezték, egyre kevesebb barátjuk van, sőt a magyar lakosság egyharmada már akkor úgy érezte, egyáltalán nincs egy barátja sem.

Egy sor ember került elő hirtelen a múltból, tanítványok, régi barátok, egyetemi évfolyamtársak. Először a recenzió készítője, Szvetelszky Zsuzsa szólt, mert egy tanárismerőse kifényképezte a tételt, aztán mások is jelentkeztek, hogy tanároktól kaptak az infót arról, hogy a könyvünk bekerült az érettségibe

– mesélte a szociológus, aki szerint saját régi, perifériára szorult barátságainak is jót tett az érettségi tétellé válás.

A könyv egy 30 éves egyetemi barátság egyik terméke. A témaválasztás a Közgazdasági Egyetem legendás tanszékvezetője, Andorka Rudolf egyik szemináriumi feladatának köszönhető. A „hány barátja van Önnek?” kérdésből szakdolgozat lett, mielőtt megírták a filozófiai alapokra helyezett könyvet.

Hízelgő és furcsa érzés, hogy így vonulunk be a világtörténelembe, de mi tényleg azóta is misszióból folytatjuk a témát

– mondta Albert Fruzsina. A barátságok elemi fontosságúak a jóllétünk szempontjából, és egész életünk minőségét meghatározza, hogy sikerül-e fenntartani, bővíteni, elmélyíteni őket. És jó, ha ilyen alkalmakkor a maga módján a média is tudatosítja, hogy érdemes odafigyelni a kapcsolatokra.

Azt nem tudom, hogy a diákok a vizsga alatt mennyire érezhették át a lényegét, de talán ők is megértettek valamit a fontosságából.

Az elmúlt egy évtized alatt sokat bővült a téma, a fiatalok számára az internet totális beépülése például teljes új szituációt teremtett, Albert Fruzsina szerint ez majd egy új könyv témája lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik